Szintet léptek serdülőink

Lakatos László jövőre már ifjúsági bajnokságban szereplő együttese kiváló évet zárt, többek között erről is szó esik a szakemberrel készített szezonértékelőnkben.


 

Hasonlóan a klub ifjúsági együtteséhez, idén új bajnoki struktúra alapján kellett szerepelni. Előzetesen ez mekkora változást jelentett?

– Talán a mérkőzések időpontja hozta a legtöbb változást, hiszen zömében hétvégén játszottunk – utalt arra Lakatos László, az Eszterházy KESC serdülő csapatának edzője, hogy tavaly rendre hétközi meccseken szerepeltek tanítványai. – A bajnokság közben a felkészülési ritmusunk tervezhetőbb lett, hasonlóan a felnőtt csapatokéhoz. Szerintem, ez kedvezett nekünk és azoknak a csapatoknak, akik éves felkészülési program szerint készülnek. Jó ötlet volt bevezetni a kieséses-feljutásos rendszert, hosszútávon azok az utánpótlás bázisok tudnak ugyanis jól szerepelni, ahol minden korosztályban minőségi munka folyik.

– A változás ellenére, elég jó szezont futott a csapat, hiszen a másodosztály keleti csoportjában mindössze egyetlen alakulat tudta megelőzni. Mekkora sikernek lehet elkönyvelni ezt az eredményt?

– Előzetesen már találkoztunk néhány csapattal a bajnokságból, mint például a Balmazújváros, a Debrecen, a Hajdúnánás, akik ellen eddig nem voltak sikereink, de a többi rivális teljesen ismeretlen volt számunkra. Ráadásul a játékoskeret is fiatal volt az ellenfelek zöméhez képest. Ehhez képest mi lőttük a legtöbb gólt a bajnokságban és a második legjobb gólkülönbséggel zártunk. A góllövőlistán nincs játékosom a legjobb tízben, mert mindig egységesen eloszlottak a találatok. Természetesen szép siker a második hely, nagyon sokat dolgoztak érte a lányok. Úgy gondolom, talán abban van a legtöbb munkám, hogy minden edzésen többnyire teljes létszámmal dolgoztunk. A szakmai munkám nem hiszem, hogy kiemelkedő lenne, de folyamatos tanulással próbálom pótolni a hiányosságaimat. Remélem, a lányok tudják kezelni ezt a sikert, hiszen az igazi értékmérő az lesz, ha majd első, vagy másodosztályú csapatok felnőtt keretinél is számításba veszik őket.

– A korosztályt illetően, mi mondható el a klub ezen együtteséről? Hogyan kezdődött el nyáron a közös munka, és összesen hány játékos alkotta a bő keretet?

– Tavaly július 31-én kezdtük a felkészülést napi két tréninggel. A harmadik héten Sirokban edzőtáboroztunk, majd idehaza folytattuk a felkészülést. Augusztus végén felkészülési kupákon szerepeltünk és szeptember elején vettük fel a bajokság ritmusát. A „jövő-menő” játékosokat nem számítva, tizennyolc fős kerettel dolgoztuk végig az idényt. Szerintem, nagyon összetartó csapatot alkotnak a lányok, a sikereink zömében ennek köszönhetőek. Voltak nehéz időszakaink az elmúlt idényben, de azokat mindig átvészeltük.

– A csapat éremátadó ünnepségén, Rutka Péter beszédében úgy fogalmazott, ismerve a mezőny többi tagját, senki nem dolgozik annyit, mint az egri serdülő gárda. Hosszú, és rövidtávon milyen előnyei lehetnek ennek?

– Nem tudom, mennyit edzenek a vetélytársak, de én csak az elvégzett munkában hiszek és emellett még maximalista is vagyok. Ez így leírva szépen hangzik, viszont őszintén megmondva, nem szeretnék önmagam játékosa lenni. Tehát minden elismerésem a lányaimnak. akik már évek óta velem töltik a napjaikat. Emellett azt is bebizonyították, hogy a színvonalas tanulás és a napi edzés is összeegyeztethető. Hosszú távon mindez az egész életükre hatással lehet, kitartóan és szorgalmasan fognak dolgozni, ha jó közösségbe kerülnek. A rövid távú eredménnyel kapcsolatban csak ismételni tudom magamat, remélem, több játékosom kopogtat majd a felnőtt csapatunk ajtaján.

– Szintén dicséri a korosztályt, hogy a magyar serdülő válogatottnak is sikerült játékost adni a közelmúltban. Kik azok a személyek, akik szép jövő előtt állhatnak?

– Kurucz Aidának sikerült kivívnia a kiválasztók elismerését, ami elsősorban Aida és Ódor Viktória kolléganő sikere, hiszen utóbbi személy az első lépésektől irányítja a játékos fejlődését. Tehetséges, szép jövő előtt álló ifjú kézilabdázóról beszélünk. A lányok közül most mégis inkább azokról szeretnék szólni, akikre kevesebb reflektorfény jutott a szezonban. Király Lilit három éve tanácsoltam el a csapattól, de a sors szeszélye folytán ebben az idényben újra együtt dolgoztunk. Szorgalmával és fejlődésével kivívta az elismerésemet. Bárdos Anna a kezdetektől velem dolgozik, most nehéz időszak van ugyan mögötte, de mindig lehet rá számítani, kitart a csapat mellett. Fontos tagja a közösségnek és remélem, sikeres év előtt áll. Kovács Enikő sajnos már a második műtétjén esett át, az első után szépen visszaépült a csapatba, biztató volt a fejlődése. Mielőbbi gyógyulást kívánok és mielőbbi visszatérést. Fodor Ivett, a csapat “Benjamin-ja” szorgalmával és alázatával kivívta a társak megbecsülését. Legfiatalabbként is úgy küzdött, mintha sok év tapasztalat lenne mögötte. A korosztály szabályai miatt egy évig mellőznöm kell a játékát, de jövőre hasznos tagja lesz a csapatnak.

– Hogyan néz ki a nyár, és a jövő évi bajnoki rendszer?

– Nem változtatunk, ezúttal is július 30-án kezdjük a felkészülést a szokásos rendszerben. Augusztus végétől edzőmérkőzésekkel és felkészülési kupákkal formáljuk a csapatot. Az alap játékoskeret változatlan, de lesznek érkezők is. Ami változás, hogy az ifjúsági bajnokságban indulunk, zömében három-négy évvel fiatalabb játékosokkal, mint az ellenfelek esetében. Nagy kihívás lesz mindannyiunknak, valószínűleg nehéz ősszel, de tavaszra remélem, beleerősödünk a bajnokságba. Végezetül szeretném megköszönni a csapatnak ezt a szép és eredményes évadot, az egyesületnek a támogatást a céljaink eléréséhez. Köszönöm a kollégáknak a munkát, a szülők támogató segítségét és a tanintézmények megértését.

 

 

Fenyves Balázs, 2018.07.04.
(FOTO: Kakuk Dániel + Szántó György, archív)